Garázsmenet

1989, tavasz Miután gimnazista lettem, rövid időn belül megtaláltam új mentoromat, Zeleit, aki Szentesen született, zenekart vezetett, és végzős (!) volt abban a gimiben, ahová éppen csak hogy betettem a lábam. Zelei hórihorgas, szemüveges, kócos, Buddy Holly szerű alkat volt, télen nyáron fekete nadrágban, cipőben, kívül hordott csíkos ingben és hosszú ballonkabátban járt, azaz az ápolt, hosszú haj és farmerszerkó feltűnő hiánya miatt nem felelt meg a kisvárosi rock-sztárról alkotott addigi elképzeléseimnek. Egy számomra új stílust testesített meg: az elvont, elhanyagolt intellektuális underground figurát. Már nem emlékszem hogyan jött létre a kapcsolat, talán éppen a konkurens gimibe járó Csezó ajánlott be, ami ha így történt, kifejezetten atyai gesztus lett volna.  Mindenesetre tény, hogy néhány héttel azután, hogy boci szemű rövid gatyásként feltettek a futószalagra, már a 4. B. legexcentrikusabb figurájával lógtam, aki kétségbeesve próbált valami működő zenekart alapítani, és ...

  When I push you're like a swinging door" Marie Hill 1998-99 1998 és 2001 közti interregnumról kéne most beszámolnom - a Monó már a múlté, a majdani Mokka még nincs a láthatáron. Eseménydús időszak volt az életemben, befejeztem egy nyilvánvalóan nem az én képességeimhez szabott egyetemet, és középiskolai nagy szerelmemet hátrahagyva némi kalandozás után nekiláttam megalapozni egy akkor ígéretesnek tűnő házasságot. Albérlőtársak és társnők, tanulmányutak és egyetemi kényszerpihenők kavarognak a fejemben, de szinte semmi maradandó zenei emlék. Pedig szinte sosem zenéltem annyira intenzíven, mint ebben az időszakban. Aki tudja, mit jelent a zenekari társkeresés kifejezés, tudja miről beszélek. Próbák bunkerekben és villákban, szépekkel és csúnyákkal, fiatalokkal és öregekkel, hangosan és halkan, trendiekkel és maradiakkal, abszolút kezdőkkel és profikkal, nagyképűekkel és szimpatikusakkal, csak az igaziakat nem találni sehol. Ha korábban nem, addigra rá kellett volna ébrednem, m...