Posts

Showing posts with the label Őszi Kikelet

III. - Bejött a szobába az őrjárat (1990)

Image
1990 Sikáltam a rendszerváltás (jobbereknek: változás) hajnalán Rudival a gimi udvarán, a matrózblúzos szüzek és könnyekig meghatott MILF tanárnők, valamint az irigy hímek tekintetének kereszttüzében, mint 10 évvel korábban Dian Robi, az első hosszú hajú gitáros fiú, akit élőben még torna (bocs, testnevelő) tanár anyám jóvoltából volt szerencsém látni. Nem kis eredmény, de hol van még a szenior szoba- és visszavonult klubgitárosok törzshelyétől, a Hangmester Fender Fórumától, ahol a minap a meglett családapa Robival "személyesen" is megismerkedhettem. Kellett ehhez minimum egy zenekart alapítani, amelyre nem lett volna mód néhány új osztálytárs nélkül, de mód lett. A Bakonyi Kanemberek indulásának körülményeit részletesen leírta Benedek Szabolcs, a Nagy Degeneráció c. regényében, amelyben megtisztelő szerephez jutok magam is, mint kvázi legjobb barát/vetélytárs így nem mondok ellent a szerzőnek. Legyen az elég, hogy megszületnek az első bátortalan vagy inkább údebátor dalok, ...

V. - You know her life was saved by rock 'n' roll -(1996)

Image
Mezőtúri Sör és Rockfesztivál, 1996, Július 11. A Monó első fellépése 1996 nyarán, Mezőtúron történt, az első Mezőtúri Sör és Rockfesztiválon. Egyszerű ezt így leírni, de sok töprengés és még több izgalom előzte meg ezt a látszólag jelentéktelen eseményt. Korábban csak önmagunk és barátaink szórakoztatására zenéltünk, de mostmár szélesebb közönséggel is számolnunk kellett, emellett néhány előre nem várt akadályt is gördített elénk a sors. Ezek egyike volt, hogy amikor a fesztivál híréről értesültünk, a nevezés első fordulója már lezajlott. Ezen a körülményen sikerült úrrá lenni, egy kis mezőtúri ismeretség segítségével, így a banda meghallgatás nélkül jutott tovább   a második fordulóba, ami egy kis önbizalmat adott a csapatnak, de a kétkedés csíráját is elültette bennünk. Ezen felül merőben konkrétabb gondokkal is meg kellet küzdenünk, például még nem volt énekesünk. Igazából dobosunk sem. Hárman voltunk, Laci, Bogár és én. Szerencsére, ahogy az ilyenkor lenni szokott, Bogár „isme...